menu

Kutyáink - Szorgos

HJCH, HCH      APORVÖLGYI SZORGOS
2000. január 10. - 2007. március 15.

kep

Ropi unokája Szorgos 2000. január 10-én született Vadászfai Duhaj és Parlagi Szorgos „Luca” párosításából.

Őt már tudatosan vadászkutyának kezdtem el nevelni. Minden nap jártunk ki a mezőre. Hagytam, hogy fusson kedvére, hogy megismerje a vadakat.

Már évek óta vadásztam vele, mikor elvittem őt egy ŐTV-re Győrbe. Szorgos I.díjban, nagyon szép munkával levizsgázott. Majd 2 hét múlva a Vizi-mezei Vizsgát is megcsinálta, teli pontszámmal.

2003 augusztus végén indultam vele először munkaversenyen.

Sok szép eredményt értem el vele, mégis legbüszkébb talán arra vagyok, hogy az összes versenyén díjban végig ment.
Könnyű volt vele dolgozni, mert örömmel megcsinált mindent.
6 idényt vadásztunk végig apróvadra. Aki ismerte az tudja, hogy milyen hihetetlen akarat, munkakedv és temperamentum volt benne.

Mikor 2004-ben megszületett a kisfiúnk egyből elfogadta őt. Védte, mindig mellette volt és szinte mindent hagyott neki.

Igazi TÁRS volt minden téren.
Nagyon-nagyon hiányzik!

Egy állatorvosi műhiba miatt 7 évesen meghalt.
Remélem, hogy a kutyaparadicsomban a nagymamájával egésznap nyuszikat és fácánokat keresnek.

„...élni fog mellettem s körülöttem s bennem, mindég... (Wass Albert)

UTÓDAI:
V-alom

SZORGOS EREDMÉNYEI:

KIÁLLÍTÁS:
Hungária Junior Champion
Hungária Champion
4 x HPJ
5 x CAC
HFGY
R.BOG
R.CACIB
R.CAC

MUNKA:
Res.CACT
SMVV I.
OVFV III.
ŐTV I.
VMV I.

2001.ápr.21. Dunakeszi
Alapvizsga 82 pont kiválóan megfelelt

2003.ápr.27. Győr
ŐTV 259 pont I.dij

2003.máj.18. Dunavarsány
Vizi-mezei Vizsga 280 pont I.dij

2003.aug.30-31. Topolniky MAM
Vizi-mezei Verseny 296 pont II.dij, 9.hely

2003.szept.27. Hortobágy Speciális Magyar Vizsla Verseny
Mindenes Verseny I.dij 7.hely

2003.szept.28. Hortobágy Kupa
Vizi-mezei Verseny 263 pont I.dij

2004.aug.28-29. Gabcikovo MAM
Vizi-mezei Verseny 332 pont II.dij

2004.szept.16. Hortobágy Kupa
Vizi-mezei Verseny 230 pont II.dij 3.hely

2005.máj.15. Soponya
Vizi-mezei Verseny 275,5 pont I.dij 2.hely R.CACT

2005.szept.10-11. Hortobágy Kupa
Vizi-mezei Verseny 250,5 pont II.dij 2.hely

2005.okt.15-16. Dunavarsány Főverseny
Mindenes Verseny 324,5 pont III.dij 8.hely

Vadászfai Duhaj
HJCH, HCH, 3xHPJ, 2xHFGY, 9xCAC, 2xR.CACIB, 2xCACIB, BOB
Csertaparti Fuvola
HCH, HPJ, 8xCAC, 2xR.CAC, 4xHFGY, 4xCACT
Hubertus Gőgös Vadászfai Kozák
Hubertus Dáma
Józsalaki Alfa Elefántudvari Durcás
Mirzafalvi Alma
Vadászfai Ábránd
R.CAC, 2xR.CACIB, 2xCAC, HD-B
Dimóházi Gerzson Hubertus Zenit
Alcsi Borka
Vadászfai Kalász Martparti Frakk
Vadászfai Zsémbes
Parlagi Szorgos
KV, ŐTV
Pitypang Tallér
BK.HCH, HDGY, 4xCAC, HFGY, CACIB, R.CACIB, VAV
Vadászfai Merész Mátai Mérges
Kávai Céda
Helvécia Dóra Mátai Cseles
Mátai Dugó
Kamaraerdei-c. Artemisz Alsókáldi Bekecs Vadászfai Csendes
Alsókáldi Ancsa
Károli-téri Egres Ártéri Kópé
Károli-téri Erika